TENGERI TRÉNINGEK

2024-ben is folytatódnak tengeri tréningjeink az elméleti oktatások mellet kora tavasztól novemberig.

A részvételi díj tartalmazza a hajó bérleti költségét, a hajó üzemanyag költségét, a hajó biztosítását (Deposit lerakásakor levonás esetén azt a legénység közösen adja össze), az oktatás és kapitány díját.

Közös költségek általában a kikötői díjak, utazás, étkezés költsége.

KADÉT TRÉNING

időpontok:

  • 2024-ben egyeztetett időpontban, kérlek keress elérhetőségeinken.

Helyszín: Szlovénia, Izola, vagy igény esetén más desztináció ( ezt külön egyeztetve, helyszín időpont, költség;)

Időtartam: 1 hét (szombattól-szombatig), igény esetén tört hét;

Részvételi díj: 680€/fő + közös költségek (egy éjszaka vendég kikötőben, üzemanyag);

Tanulói létszám: 5-6 fő.

Az intenzív, gyakorlat központú oktatás azok számára, akik tényleg tanulni szeretnének. Nem csak azok számára, akik még nem hajóztak, hanem azok számára is, akik frissítenék, elmélyítenék tudásukat.

Az alapok gyakorlása délelőttönként reggel 10-től délutánig, délután vitorlázás Olaszország felé, a hét második felében mini “Adria átkelés” a program visszafelé éjszakai hajózással és egy éjszakát Velencében töltünk.

 A tréning részvételi díj befizetésével helyet fizetsz be, nem teljes kabint bérelsz, tehát meg fogod nagy valószínűséggel osztani valakivel a kabinod. Ha egyedül szeretnél lenni, megoldható, ez esetben keress meg minket emailben.

PRIVÁT TRÉNINGEK

Van lehetőség arra, hogy egy teljes csapat (1-6 fő-ig.) esetén, akik szeretnének zárt körű tréninget, hogy egyeztessünk és akkor egy olyan időpontban, ami mindenkinek megfelel, lebonyolítsuk a tréninget. Ez esetben keressetek telefonon a 06 70 9404255 számon. Ezen tréningeket szintén Szlovéniából első sorban, ha tényleg a tanulás a cél, de persze igény esetén más desztináció is szóba jöhet, ha nyaralás is lenne benne, bár ez picit a tanulás rovására megy.

Tematika

Vitorlázási gyakorlat napi 5-8 órában, ahol külön gyakoroljuk a párhuzamos és merőleges kikötést, kikötői motorhasználatot, orrsugárkormány használatát, bójára állást, horgonyzást, hajóvezetést a különböző vitorlázási irányoknak megfelelően (negyedszél, félszél stb.), fordulást, halzolást és vízből mentést.

Gyakoroljuk az előre történő kikötői helyfoglalást, meteorológiai előrejelzés elemzését, útvonal tervezést, térkép és pilotkönyv használatot, elektronikus navigációt, VHF rádiókezelést, és ha belefér, akkor az éjszakai hajózást.

Érdeklődés/Jelentkezés

Nemes Attila

+36 70 94 04 255
navigandumbt@gmail.com

Név: *

Telefonszám: *

Email cím: *

Résztvevők száma: *

négy + nyolc = ?

email